Valóban a vesébe láttam? – Egy történet a Titokból

Néhány napja egy kastélyteremben történt valami, amit még én sem tudok teljesen szavakba önteni.

Az este közepén – miközben figyeltem a közönséget – egyszer csak hölgyre lettem figyelmes. Nem tudtam, miért. Nem szólt hozzám, nem tett semmit, csak jelen volt. Aztán kimondtam egy mondatot, ami hirtelen mély csendet hozott a terembe:„Te odaadtad az egyik veséd.”

A nő először csak nézett rám. Aztán bólintott, és alig tudta visszatartani a könnyeit. Kiderült: évekkel korábban valóban életet mentett – odaadta a veséjét egy idegennek. És erről senki nem tudott.

Nem tudom pontosan, honnan jött az érzés. De a Titok nem a megfejtésekről szól, hanem azokról a pillanatokról, amikor valami megmozdul bennünk – nézőben, előadóban, mindannyiunkban.

Ezek az estek nem klasszikus előadások. Nem effektekre, nem hangos látványra épülnek. Itt nem az a fontos, amit kívülről látsz – hanem amit belül érzel. Ezért különösen örülök, hogy ezt a sorozatot történelmi helyszínekre vihetem el, ahol a tér, a csend és a múlt szinte szereplőivé válnak az estének.

A Titok ellátogat többek között a hatvani Grassalkovich-kastélyba, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba, a Hajósi Barokk-kastélyba, a fertődi Esterházy-kastélyba, valamint a Le Til Kúriába Birin és a Klebelsberg Kastélyba is.Ezek a helyszínek nem csak falak és bútorok – mindegyik hely új történetet hív elő. És minden este más, mert a közönség más.

Sokan kérdezik, mit láttam akkor abban a nézőben. Nem tudom pontosan. De valamit éreztem. És talán ez a legnagyobb titok: amikor valaki végre figyel rád, igazán.

Nézd meg, hogy a saját szemeddel lásd: