Karácsonyi csoda Danny Blue-val

Az év vége közeledtével lassan minden otthont átjár az ünnep varázsa. Előkerülnek a karácsonyi díszek, ragyogó fénybe öltöznek a házak, odabent fahéj illatú mécsesek gyúlnak, a konyhában pedig készülnek a finomabbnál finomabb sütemények. Vannak azonban olyan gyerkőcök, akik a saját otthon melegét, és a legtöbbünk számára a család és a szeretet ünnepének örömét nincs lehetőségük megtapasztalni.

Karácsonykor szerencsére nem csak az otthonokban gyúlnak fények, hanem a szívekben is, ezért ebben az időszakban egyre többen vágynak arra, hogy adhassanak. Így volt ezzel Danny Blue is, aki elhatározta, hogy egy csapat árvaházi gyerekkel megosztja az egyik legféltettebb kincsét, a csoda erejét. A gyerekek talán nem is sejtették, hogy Danny olyan Karácsonyt varázsol nekik, ami örök emlék marad számukra.

“Mentalistaként a Karácsony előtti hetekben rengeteg felkérést kapok. Ilyenkor nagyon sok cég karácsonyi party-ját teszem felejthetetlenné - meséli Danny Blue -, azonban az, hogy olyan gyerekek Karácsonyát aranyozhattam be, akiknek nincsenek szerető szüleik, hogy lessék minden kívánságukat, egy igazán különleges és megindító élmény volt számomra. Nagyon boldoggá tett, hogy segíthettem nekik testközelből megélni a csodát, az én valódi ajándékom ez volt nekik” - folytatja a visszatekintést a mentalista.

Danny a fejébe vette, hogy a bájos gyerekcsapat álmait egy lelkes stáb segítségével valóra váltja, és a karácsonyfa alá ezúttal olyan ajándékok kerülnek majd, amikre a lurkók a szívük mélyén vágynak. A felejthetetlen karácsonyi napot TV stáb is megörökítette, és a mentalista számára nem telhetnek el az ünnepek anélkül, hogy ne elevenítené fel ezeket az emlékezetes pillanatokat.

Nem minden zajlott azonban a tervek szerint, úgy tűnik, hogy Danny-nek ezúttal nem sikerült kideríteni, mi jár a gyerekek fejében… Nézd meg a felvételt, és kiderül, hogy vajon tényleg nem tudott a mentalista a gondolatokban olvasni, vagy esetleg már előrébb járt egy lépéssel?


438 views

BOOKING REQUESTS

+36 70 90 89 790

info@danny-blue.com

  • White Facebook Icon
  • White YouTube Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon

©2019  Danny Blue Entertainment