Mentalista inkognitóban!

Updated: Nov 19, 2019

Lefegyverezte képességeivel az amerikai tengerészgyalogosokat Danny Blue.


Nem hiába mondják, hogy a legjobb bulikat a véletlen szüli, hiszen november 2-án is egy ilyen meglepetésnek volt köszönhető, hogy az amerikai tengerészgyalogosokat szó szerint lefegyverezte a magyar mentalitás. Pontosabban a legismertebb hazai mentalista: Danny Blue, aki múlt pénteken még nem is sejtette, hogy másnap este spontán show-műsort varázsol a budapesti Hilton hotelbe.


„Az Amerikai Nagykövetség 244. alkalommal rendezte meg a United States Marine Corps Birthday Ball bálját, a több mint 200 fős vendéglistán pedig a többi között az ukrán, a horvát, a kínai állam katonai attaséi szerepeltek. "Kivételesen én nem a ’show részeként’, hanem – mondjuk úgy – spontán és inkognitóban érkeztem – kezdi Danny. – Egy ismerősöm szólt, hogy van két jegye az estére, és – mivel tudta, hogy rajongok mindenért, ami Amerikával kapcsolatos – biztosra vette, hogy vele tartok erre a különleges eseményre” – meséli mosolyogva Danny, aki azonnal igent mondott, ahogyan azt sem tudta kihagyni, hogy fotózkodjon a tengerészgyalogosokkal.

„Ha pedig már bizalmat szavaztak nekem, úgy gondoltam, mutatok nekik cserébe valamit – folytatja. – Mivel mind díszegyenruhában voltak, megkértem őket: gondoljanak bármelyik színre, ami azon szerepel. Látni kellett volna a szemükben a meglepődést, amikor rájöttek, tényleg a fejükbe látok."

Persze egy olyan világhírű mentalistának, mint amilyen

Danny Blue, már nem meglepő mindez, hiszen

számtalanszor hívják olyan nagyszabású rendezvényekre is, ahol nem a színpadról, hanem közvetlen közelről ’bűvöli’ el a vendégeket.

„Ez a feladatom a Forma–1 idei csapatának tagjaként is, és a boxutca feletti Paddock Club VIP vendégeit – köztük Will Smitht vagy épp Ashton Kutchert – is volt már lehetőségem így szórakoztatni. Ezek a műsorok épp annyira fontosak nekem, mint amiket a színpadra tervezek, és bevallom: talán jobban is élvezem – mondja Danny. – ’Close up’-mentalizmusnak hívják a szórakoztatás ezen egyre ismertebb fajtáját, és az a lényege, hogy szó szerint szemtől-szemben történik a megdöbbentés, és így kézzel foghatóvá válnak a csoda pillanatai.”

Ha többet is meg szeretnél tudni a arról, hogy mi a különbség a színpadi és a close-up mentalizmus között, kattints ide, és Danny téged is beavat a titokba.




181 views

BOOKING REQUESTS

+36 70 90 89 790

info@danny-blue.com

  • White Facebook Icon
  • White YouTube Icon
  • White Instagram Icon
  • White LinkedIn Icon

©2019  Danny Blue Entertainment